A közintézmények egy része – a rendeltetésüket betöltendő – eleve csak megfelelő kert, illetve zöldfelület kialakításával együtt alakíthatók ki, s e folyamat kezdeti lépése a kertterv elkészítése.

A kertépítészet kiemelt fontosságú területe az intézménykert, az intézményterület tervezése, hiszen ezek egy közösség gyakran sokrétű és intenzív kerthasználatát szolgálják.

Legyen az iskolakert vagy kórházkert tervezés, vagy akár a városi könyvtár, a helyi kultúrház kertjének tervezése: a kertépítészet eszközeivel és szociális érzékenységgel állunk a közintézményi kertek és terek formálásához.

Intézménykertek – kertépítészet az intézmény működéséért

Egy intézmény zöldfelületi ellátottságának módját és minőségét precízen kijelölő kertterv, kerttervek készítéséről a zöldfelületi jellegű (nagyobb zöldterületi aránnyal bíró) közintézmények és a kertépítészet találkozásának apropójából ejtünk szót.

A kertépítészet hatáskörébe vont intézményi terület karaktere, zöldfelület-aránya különböző lehet attól függően, hogy milyen közintézmény kertjéről, vagy netán kulturális, vagy szolgáltató intézmény kertjéről van-e szó. A kertterv ennek megfelelően különféle prioritások és speciális előírások figyelembe vételével készül, bár vannak általános betartandó elvek (pl. az akadálymentesség, a mérgező növények mellőzése, a fenntarthatóság, a terhelhetőség).

Kertterv intézménykert esetében

Egy intézménykert területére kidolgozott kertterv készítésének célja, hogy a szóban forgó intézmény a funkcióit eredményesen betöltse; a kertet, a zöldterületet különféle okból használók vagy látogatók számára megadja a kellő méretű és minőségű élő teret. A kertépítészet által feltárt megoldások, és a kertterv tartalma már nagyban az intézmény jellegétől függ.

Elsősorban az intézmény gyakorlati működését kell, hogy segítse az intézménykert szerkezete, az ottani növényalkalmazás, az elhelyezendő kerti építmények és berendezési tárgyak, bár a kertépítészet itt sem hagyhatja el az esztétikai megfontolásokat.

Intézményterület – ahol az építészet mellett a kertépítészet intézkedik

Az intézménykertek, intézményterületek tervezése olyan kertépítészeti feladat, ahol a kerttervezés előzménye vagy egy új intézmény alapítása, vagy egy már meglévő intézményépület bővítése, felújítása. Ezzel válik aktuálissá az épület(ek) környezetének rendezése is, ahol a kertépítészet hozzáteszi az intézmény működéséhez a maga szakmailag szükséges részét – s így készül el először a kertterv.

Az intézmények fejlesztése során sokszor egy generáltervező építész csapat fogja össze a tervezésben részt vevő társtervezők, szakági tervezők munkáját. Kertterv készülhet már az engedélyezési eljárás során (több esetben kötelező is az engedélyezési kertterv), majd a kiviteli kertterv tér ki a részletekre.

Milyen zöldfelületű intézményekkel foglalkozik a kertépítészet?

1.    Alapfokú közintézmények (bölcsőde, óvoda, általános iskola)

Ezekre jellemző, hogy rendeltetésük betöltéséhez megfelelően kialakított kertre, zöldfelületre van szükség, csak kerttel együtt létesíthetők.

2.    Középfokú közintézmények (a temetők, a botanikus kertek és arborétumok, az állatkertek, a kiállító- és bemutató területek)

Ezek működéséhez nagy felületen növényzettel kialakított szabad tereket, kerteket kell kialakítani.

3.    Külön csoport a rekreációs területek (fürdők, strandok, sportlétesítmények, kempingek, stb.)

Ezek kialakítását a rekreációs kertépítészet oldaláról közelítjük meg (néhány magánkerti és gazdasági vonzatú típussal együtt).

Reprezentatív kertépítészet a közintézmények kertjeiért

A reprezentatív jelleg általános vonása a közintézmények kertjeinek, a kertterv készítésekor ügyelünk ennek kiemelésére a kerti burkolatok, építmények és bútorok alkalmazásánál, de a növényalkalmazás során is. A reprezentációs követelmények mellé az ezt segítő intenzív fenntartás járul

Mivel az intézményépületek is meghatározóak nem csak funkcióikat tekintve, hanem rangos, ünnepélyes vagy egyszerűen igényes megjelenésükben, a kertépítészet akkor jár el helyesen, ha az épített környezettel összhangban hangsúlyozza annak előnyeit térszervezés, anyaghasználat vagy növényalkalmazás terén.

A kertterv speciális növényalkalmazási elvek mentén készül:

  • magas díszértékű növényzet tervezése
  • nagyarányú virágdísz (rózsaágyak, virágágyak, mobil virágládák) tervezése
  • az év során kiegyensúlyozott díszt nyújtó növényzet tervezése (örökzöldek és hosszan virágzó növények alkalmazásával)
  • szabályos vagy nyírott növénykompozíciók tervezése gyakori

Oktatási intézmények kertje – kertépítészet az új generációért

Számos intézménykert tervezését tudhatjuk magunk mögött, műhelyünkben készült kertterv az oktatási intézmények alábbi típuskertjeire is. Részt vettünk

  • bölcsődekert tervezés
  • óvodakert tervezés
  • iskolakert tervezés

folyamataiban egyaránt, mind az engedélyezési kertterv, mind kiviteli kertterv készítés során.

Az apróságok és ifjak környezeti kultúrájának emelésére, vizuális nevelésére és a természettudatos környezethasználatuk megalapozására is törekszik a kertépítészet a szép kert kialakításával, a kertterv nem csak az oktatási intézmény rendeltetéséből adódó alapfunkciók meglétét és épülethez csatlakoztatását hívatott bemutatni.

A kertépítészet eszközeivel megválaszolandó különleges tényezők:

  • az életkoroknak megfelelő lépték és foglalkoztatás
  • a zajos és csendes helyek szeparálása a térszervezésben
  • biztonságos terepkialakítás
  • akadálymentesített közlekedés
  • célszerű és egyszerű útvezetés
  • tartós és gyerekbarát (nem balesetveszélyes) kerti építmények, kerti berendezési tárgyak, kerti bútorok és játszószerek betervezése

A különböző tevékenységeknek különféle kertrészek adnak teret, amelyeket a kertépítészet eszközeivel formálunk. A kertterv tartalmát meghatározó feladatok a következők:

  • játszókert tervezés (kaland játszókert, vizes játszókert, építő játszókert, közlekedési játszókert-tanpálya)
  • sportkert tervezés (különféle sportpálya)
  • ütéscsillapító burkolatok tervezése (a játszókert és sportkert tervezés feladataihoz kapcsolódóan)
  • díszkert, fogadótér tervezés
  • pihenőkert, esetleg belső udvar tervezés
  • gazdasági udvar kialakítása
  • zsibongó, burkolt tér tervezése
  • szabadtéri tantermek, foglalkoztatók, megfigyelő, illetve kísérletező helyek tervezése

A kertterv speciális növényalkalmazási elvek mentén készül:

  • intenzív használatot tűrő, ugyanakkor szín- és formagazdagságot bemutató növényzet tervezése
  • zaj- és porszűrő, szélvédő, valamint térhatároló növényzet tervezése
  • mérgező és szúrós, illetve az ehető termésű, szemetelő növények mellőzése
  • tankert, bemutatókert tervezés

Egészségügyi intézmények kertje – kertépítészet a gyógyulásért

A gyógyuláshoz nem elég a gyógy-szer, kell gyógy-tér is – a kertépítészet által megfelelően kialakítva. Míg a növényzet gyógyító, pszichikai, esztétikai kedvező hatásait komplex módon megértették – az orvoslás történetében ez beletelt egy időbe, s ehhez kellett a kertépítészet fejlődése is.

A gyógyulás folyamatai nehezen mennek végbe a természettől elidegenedett közegben. Sok múlik a terület adottságain, de a kertépítészet tehet a kedvező kondicionáló, esztétikai, pszichikai hatások előidézéséért, amellett hogy a kertterv megfelel számos tervezési előírásnak.

Kertterv készítés során többnyire a következő intézmények tervezési feladatait dolgozzuk ki:

  • kórházkert tervezés
  • egészségház, egészségügyi központ kertjének, környezetének tervezése
  • szanatóriumkert tervezés
  • rehabilitációs intézetek kertjének tervezése

Az egészségügyi intézmények tervezése során alkalmazott kertépítészet különleges tényezői és a kertterv tartalmát meghatározó feladatok:

  • biztonságos terepkialakítás
  • akadálymentesített közlekedés
  • mozgásterápiára alkalmas burkolatkialakítás
  • az eligazodást segítő, tiszta, egyszerű kerti térrendszer
  • az ablakból is látványos kert tervezése
  • reprezentatív bejárati tér, fogadótér tervezése, amely a beteglátogatásra is alkalmas
  • sétatér és pihenőkert tervezés
  • foglalkoztató terek tervezése és felszerelésük a kertépítészet eszközeivel (kerti építmények, kerti berendezési tárgyak)
  • negatív környezeti körülmények kiküszöbölése
  • oldott átmenet és elhatárolás táji környezettől
  • karakteresebb védelem a települési környezettől, vagy éppen zárás zavaró környezettől

A kertterv általános növényalkalmazási elvei:

  • zaj- és porszűrő, szélvédő, valamint térhatároló és elválasztó növényzet, védő növénysáv tervezése
  • allergiát keltő, mérgező és zavaró bogarakat vonzó növényzet mellőzése
  • a madarak fészkelését segítő növényzet tervezése a madarak jelenléte és a madárcsicsergés biztosítása érdekében
  • illatukkal, látványukban (és esetleg gondozásukkal) nyugtató, gyógyulást serkentő növények, növénykompozíciók tervezése
  • átlátható növényzet
  • terápiás kertek, gyógyító kertek tervezése
  • előnyös adottságú állományklíma-terek tervezése (nagyobb alapterületen)
  • negatív esztétikai hatású (bizarr), vagy nyomasztó pszichikai élményt keltő (pl. tipikusan temetőkerti) növények kerülése
  • az év minden szakában vonzó, szabadba csalogató növényzet tervezése

A kertépítészet az egyes szakintézmények különleges követelményeire további válaszokkal szolgál, ezért a kertterv növénykiültetési része jelentős eltérést is mutathat a növények kiválasztásában, ahogyan az egyes kertrészek hangsúlya is más és más.

A kertre irányuló tudományos vizsgálatok és eredmények figyelemre méltóak, amelyeket a haladó kertépítészet megszívlel és gyakorlati alkalmazásba önt egy egészségügyi intézmény területére készített kertterv keretében. Miben rejlik a kertnek az ember testi-lelki egészségére gyakorolt jótékony hatása? – A magunk részéről ezt publikációk témájává is tesszük. (Gyógyító kertek és terápiás tájak; A hosszú élet titka: kertészkedés).

Szociális intézmények kertje – kertépítészet a közösségért

Egy közös használatú lakókert és egy intézménykert vonásait ötvözi a kertépítészet, amikor szociális intézmények kertjére készül kertterv.

A kertépítészet általában az alábbi intézmények környezetének tervezésében érintett:

  • szociális otthon kertjének tervezése
  • idősek otthona kertjének tervezése
  • gyereknevelő intézet kertjének tervezése

A kerthasználók köre, korosztályuk határozza meg, hogy milyen speciális elvek érvényesülnek a kerttervben.

A kertépítészet által formált kertrészek és növénykompozíciók a funkciók köré szerveződnek:

  • pihenőkert tervezése
  • játszókert tervezése
  • mozgásterápiára, munkaterápiára, stb. alkalmas kert tervezése.

Állatkert, növénykert, botanikus kert, arborétum – a kertépítészet botanikai lubickolása

A kertépítészet ritka és nagyszabású projektjei az állatkertek, növénykertek tervezése. Újonnan kialakítandó terület manapság alig akad, a kertterv inkább bővítésről, felújításról, rekonstrukcióról szól. Mi is ilyenben vettünk részt.

Amikor állatkert, növénykert, botanikus kert, arborétum területére készül kertterv, a munkát tetemes tudományos kutatás és a helyszín alapos vizsgálata előzi meg, összetett az engedélyezési eljárás, s a műfaj igencsak sokszereplős: szakértők és tervezők garmadáját foglalkoztatja; a kertépítészet mellett az érintett szakterületek művelőinek bevonásával készül a kertterv.

Az ilyen feladatok során a kertépítészet egyik legfőbb kihívása, hogy minél jobban érvényesüljön a bemutatás és ismeretterjesztés szándéka, de a fenntarthatóság és biztonságos használat követelménye úgyszintén.

Éppen ezért a kertterv vezérfonala a kerti térrendszer sikeres megszerkesztése, amelyre a funkciót segítő architektúrák (utak, építmények) felfűzhetők. A kertépítészet csak ezután merülhet el (élvezettel) a botanikai részletekben.

Egyházi intézmények kertje – hiteles kertépítészet a hitért

Jóllehet, voltak időszakok, amikor félreértésből, vagy bigottságból fakadóan a kerti örömök élvezetét kibékíthetetlennek tartották a „világtól való elfordulás” gyakorlatával; a kertépítészet még e sötét korokban is besettenkedett, hogy akár nevelési célból, akár esztétikai megfontolásból kertet létesítsen, s a későbbiekben már ez is kertterv készítésével járhatott.

Nem más, mint a kert volt a teremtés és a feltámadás fő helyszíne. A kezdeté és az örökérvényű újrakezdésé. Ennek ismeretében hol is alkothatna indokoltabban a kertépítészet, mint egy intézmény zöldterületén – ahol a hit sem az utolsó szempont. Az sem véletlen, hogy a hitélet gazdagon át van szőve a kert szimbólumrendszerével.

A kertterv kidolgozásakor a kertépítészet arra törekszik, hogy ez a szakrális tartalom szelíden érvényesüljön a kert fizikai valójában, nem felejtve, hogy a kertépítész éppenséggel nem az ötszáz éve elhunyt híveknek tervez kolostorkertet, azaz ne legyen anakronisztikus. Az örökkévalóság megcélzása nem jogosít fel a jelen tér- és kerthasználatát (is) érintő szociális, funkcionális és esztétikai kérdések elodázására: hogy kik, milyen igényt támasztanak a kert felé.

Az egyházi intézmények kertjének tervezése során olyan kertterv készül, amelyet vehetünk

  • általánosan (egyházi létesítmények zöldterületeinek tervezése)
  • speciálisan (pl. templomkert, apátság belső udvarának tervezése, stb.)

Sok esetben az egyházi intézmény kertje (a területéhez tartozó műemléki épület révén) mint műemléki környezet tervezése kerül a kertépítészet hatósugarába, de nem mindig. Vannak új és több funkciós létesítmények is, ahol akár a kulturális vagy rekreációs célok is megfogalmazódnak a kertterv készítése alatt.

Kulturális központok kertje – kertépítészet a művelődésért

A kulturális központok fajsúlyuk és vonzáskörzetük révén sokfélék lehetnek, így az ezeket érintő tervezési feladat, kertterv is:

  • kultúrház kertjének tervezése
  • könyvtárkert tervezése
  • múzeumkert tervezése
  • színházkert tervezése
  • rendezvényközpont tervezése

Kialakításuk függ attól, hogy a közhasználattól elzárt, korlátozottan vagy korlátozás nélkül használható a zöldterület. Olykor ennek alapján az egy kerten belül a különböző kategóriát képviselő, sajátos rendeltetésű kertrészekkel különállóan is foglalkozik a kertterv:

  • impozáns, díszes növényzet
  • speciális kerti terek (pl. fórumtér, olvasóliget, sétatér) tervezése az intézmény jellegétől függően
  • speciális kerti építmények, terepépítmények (pl. szabadtéri színpad) tervezése

A kiemelt vagy műemléki jelentőségű kulturális központok tervezésének gyakori velejárója az engedélyeztetés (kertépítészeti engedélyezési terv beadása) mellett a pályáztatás (tervpályázat, kertépítészeti tanulmányterv elbírálása) is, ahol a kertépítészet ismét az építészettel vállvetve dolgozhat.

Az intézmények fejlesztésében feladatot vállaló generál építészek számára további hasznos információkkal szolgál az építészeknek szóló menüpontunk. S hogy milyen intézménykert feladatok során készült kezeink alatt kertterv, tekintse meg a letölthető referencia listánkat!

Ossza meg másokkal is!

logo-ikon

Bemutatkozunk

A KertIkon hivatása: hasznos és szép kertek tervezése, közterületek és a táji környezet jó alakítása - kerttervezés, tájépítészet teljes körű jogosultsággal.

A munkák során öröm és kiváltság, hogy igényes megbízókkal, hosszú távban gondolkodó fejlesztőkkel és korrekt szakemberekkel alkothatunk.

Tervezési árajánlat

Kerttervezési, tájépítészeti tervezési feladatra szívesen adunk árajánlatot!

Töltse ki árajánlatkérő űrlapunkat, hogy megadhassuk a megoldandó feladathoz szabott egyedi árat!

Elérhetőségek

KertIkon Kft.

5100 Jászberény, Pajtás u. 7.

Copyright 2009 - 2024. kerttervezes-tajepitesz.hu ©  Minden jog fenntartva!