Sokan szeretnének szép kertet, de ennek árát nem sokan akarják megfizetni – nemcsak pénzről van itt szó, hanem időről, tájékozódásról, alázatról, és kultúráról is.

Minden jól sikerült kertépítés egy jó tervvel kezdődik: a kerttervezés segít a lehetőségek és az igények összehangolásában.

Kiss Tünde

A kertépítész segít annak eldöntésében, hogy milyen kert illik a háziakhoz; tudja, milyen növény milyen helyre és körülmények közé való, segít a háziak igényeit leginkább szolgáló növénydísz megteremtésében. Így elkerülhető, hogy a kezdetben „cuki kis ezüstfenyő” (vagy más egyed) növekedve – önhibáján kívül – maga alá temesse az előkertünket.

Sokan mások például kerti filagória tervrajz után próbálnak keresni az interneten, de vegyük figyelembe, hogy a kert és a kerti építmények zömmel olyan egyedi viszonyokra készülnek, ahol szakember tud eligazítást adni a mit, mikor és hogyan kérdésekben. Nincs (és nem is lesz) kerttervező program, amely ezt a sokrétűen értelmes és kreatív emberi munkát kiváltaná.

Díszkertet csak okosan és szépen

Ha szerencsés az ember, kertjében máris idős fák, kifejlett bokrok díszlenek; viszont ha ez nem adott, akkor itt az idő belekezdeni a munkába. Sok éven át és sokfajta növény között végzett kertészkedés, vagy sokéves dísznövényes ismeret után bátran nekifoghatunk saját kertünk zöld díszeinek kiválasztásába.

Ha ez ránk nem jellemző, érdemes mértékkel és körültekintéssel a kerti ügyeket megközelítenünk – a kertépítésbe akár szakember segítségét bevonva. Egy kertrendezés kivitelezéséhez, amely hosszú távon is sikeresnek mondható, nem elegendő az ember részéről a hajlandóság és az érzék – olyan szaktudást is igényel sokszor, amelynek elsajátítása évekbe telik.

Kertrendezés házilag

Kertrendezési ötletek után böngészhetünk „otthon és kertészet könyvek” tucatjaiban, magazinokban, vagy az interneten vég nélkül. Csakhogy ezek jórészt általános tanácsok, átlagembernek nehéz gyakorlatba ültetni, hogy melyik és milyen módon valósítható meg a saját portáján. Bármennyire is szeretnénk, nem helytálló az az állítás, miszerint ötlethalmazokból, különféle kerttervek tárháza alapján majd játszi könnyedséggel összevegyítjük önmagunk számára a tökéletes kertet.

Mégis, mit ne tegyünk, amikor a kertrendezés házilag történik? Mindenek előtt nem érdemes sarkából kifordítani a kertünket: azáltal, hogy beleerőltetünk olyan elemeket, amelyek a természetes környezettől idegenek.

Kerti öröm vagy üröm

Nyilván egy kert több izgalmat és szépséget tud mutatni, mint egy gyepbe állított katonás tujasor – főként, ha ezek közül rejtélyes módon egyik-másik egymás után mondja fel a szolgálatot. Azonban még ilyenkor sem késő felülbírálni elképzeléseinket, s a változatosságot, illetve az adott tájék adottságaihoz (talajához, klímájához) illeszkedő növényeket alapul véve megreformálni a kerti kompozíciót. Minél inkább elrugaszkodik valaki a természet adta viszonyoktól, az újonnan kialakított kert annál több gondoskodást, kertfenntartási munkát igényel, s annál kockázatosabb a kertrendezés sikere.

Variációk kiskertre

Legyen bár a terület erősen behatárolt, a kertrendezési ötletek megvalósítására így arányaiban éppenséggel nagyobb költségkeret jut. Amire érdemes figyelni, az az egységes stílus és az arányosság: ha csupán 6 négyzetméternyi kertrészünk van, ne akarjunk oda minden áron házi arborétumot, de halastavat se!

A jó minőségű anyagok, a jól megválasztott növények fajsúlyosabb és kívánatosabb kert összképét nyújthatják, mint egy park méretű, ám jellegtelen kinézetű, minden koncepciót nélkülöző „se erdő, se kert” elegy-belegy vegetáció.

A nagy kert távlatai

Ha tágas a telek, több jellegű kertrész kialakítására is kellő tér nyílik: díszkert, haszonkert, gyümölcsöskert, vegyes használatú kert, tájkert, gyűjteményes kert, játszókert. Ezek a kertrészek nemhogy békésen megférnek egymás mellett, de megfelelő kerti kapcsolatok megteremtésével a legteljesebb élményt tudják nyújtani, ami csak egy kert rendeltetésébe belefér. Ugyanakkor a nagyobb kert nem csak nagy örömmel, de nagyobb felelősséggel is jár, hogy mihez is kezdünk vele.

Új ház, puszta kert

Amikor odakinn csak a kerítés vesz körül négy oldalról, s az is csupasz drótfonatból, az bizony lehangoló tud lenni. Ilyenkor nem sokat segít a nádfonat sem: minél hamarabb kezdünk a kert valóságos zöld térfalainak „kiépítésébe”, annál hamarabb fogjuk magunkat otthonosan, s kint is bensőségesen érezni.

Kár halogatni a kertépítést, mivel az idő tényező itt megkerülhetetlen: a kertben domináns az élő anyag, s a növényeknek évekre van szükségük, hogy megnőjenek és kibontsák díszüket. Beszerezhetőek előnevelt vagy túlkoros növények is, ám ezek érthetően többe kerülnek, s nagyobb körültekintést kívánnak meg az ültetés során.

Kertstílusok és pofonok

A kert az a hely, amely dacol az instant megoldások és a késztermékek korával. Mindegyik kert külön feladvány, amelyet az adottságok és a házi igények figyelembevételével egyedi tartalommal alakítandó ki – még ha általános stílusjegyek, illetve szabályszerűségek fel is lelhetőek benne. Egyrészt az egyes kertstílusokat szolgai módon követni nem szerencsés, másrészt a kertben olyan természetes törvényszerűségek uralkodnak, amelyek a háziakra való tekintettel nem fújnak visszavonulót.

Meszes talajú kertünkben nem fog virulni a rododendron (vagy más savanyú talajt igénylő növény), csak mert annyira megszerettük egy angliai út során; homokos talajunkon nem lesz golfpálya minőségű gyep, ha megspóroljuk a talajjavítást; a növények nem addig nőnek, ameddig a kertünkben jól mutatnak, hanem ahogy a növekedési erélyük diktálja; az árnyékkedvelő növények pedig a kedvünkért sem szeretik meg a tűző napot…

Próbálkozni, kísérletezni lehet persze, csak az így szerzett tapasztalatok esetleg többe kerülnek majd, mint a szakszerű tanácsok szerint és időben végrehajtott kertépítési lépések. A rossz döntések nem mindig visszafordíthatatlanok, de szinte mindig radikális és fájó beavatkozást igényelnek: fakivágást, drasztikus metszést, növénycserét, bontást-újraépítést…

Kertkultúra

Sajnos a környezetkultúra területén mifelénk nagy a lemaradás. Ha az ember lelki szemei előtt csak olyan kerti képek lebegnek, amelyeket legutóbb az óvodáskori mesekönyveiben látott, vagy felnőttfejjel a mediterrán vakációi során, akkor megvan a veszélye, hogy giccses zűrzavar, netán tájidegen és mesterkélt stílusparádé lesz a végeredmény, nem pedig egy olyan kert, ahol a háziak természetesen (és otthon!) érzik magukat odakinn is – egy harmonikus kialakítású kertben.

Sokan szeretnének szép kertet, de ennek árát nem sokan akarják megfizetni – nemcsak pénzről van itt szó, hanem időről, tájékozódásról, alázatról, és kultúráról is.

“A kert és a kertészkedés olyasmi, amivel kifejezed, hogy hiszel a holnapban.”

Mikor kell kerttervezés?

Minden jól sikerült kertépítés egy jó tervvel kezdődik: a kerttervezés segít a lehetőségek és az igények összehangolásában. A szép kertek tervezése nem csupán a díszkertek tervezésére terjedhet ki, hanem a legkülönfélébb kertrészek átgondolt, jó arányú kerti tér kialakításában, kerti építmények, a növénytelepítési kérdéseire vonatkozóan szolgál válaszokkal.

A kerttervezés külön szakma, egy kerttervező a sok éves egyetemi tudását még több éves szakmagyakorlás során teszteli (jó esetben gyarapítja is), hogy minél jobb, szebb kertek megalkotásában segédkezzen. Ez a tudás nem hull bónuszként egy új kerttulajdonos kezébe: ezt a sok szakszerűtlen példa, elhibázott döntés jelzi, amivel egy szakember nap mint nap találkozik a magánkertekben.

Megjelent rövidített tartalommal a Hetek Közéleti Hetilapban: „Kertépítés: a holnapba vetett hit” címmel a 2012. 04. 20. (XVI/16) számban, az Építőipar 2012 mellékletben.

Ossza meg másokkal is!

logo-ikon

Bemutatkozunk

A KertIkon hivatása: hasznos és szép kertek tervezése, közterületek és a táji környezet jó alakítása - kerttervezés, tájépítészet teljes körű jogosultsággal.

A munkák során öröm és kiváltság, hogy igényes megbízókkal, hosszú távban gondolkodó fejlesztőkkel és korrekt szakemberekkel alkothatunk.

Tervezési árajánlat

Kerttervezési, tájépítészeti tervezési feladatra szívesen adunk árajánlatot!

Töltse ki árajánlatkérő űrlapunkat, hogy megadhassuk a megoldandó feladathoz szabott egyedi árat!

Elérhetőségek

KertIkon Kft.

5100 Jászberény, Pajtás u. 7.

Copyright 2009 - 2024. kerttervezes-tajepitesz.hu ©  Minden jog fenntartva!