Legutóbb azon merengtünk el, milyen sajátosságokon, illetve tényleges tájépítészeti elveken áll a toszkán táj szépsége. Most az itáliai szabadtér építészet sajátosságainak sorában elsőként kell a piazzáknál megállnunk.

A piazza, egy szóval lefordítva ugyebár a (fő)tér, de ahogyan mások már korábban szabatosan körülírták:

A piazza egy város szívének a legbelseje, ahonnan minden élet és esemény kiindul.

Többről van szó, tehát, mint közlekedési vagy egyéb pragmatikus célokból létrejött képződményről: ez a közösségi élet hagyományos közege – nem mellesleg a vizuális kultúra magas szintjén megvalósítva.

A piazzákat szinte kivétel nélkül az épületek zártsorú láncolata fogja közre, amennyire a városokon kívül hangsúlyos a táj emberarcú természetessége, a piazzákon az építészet diktál. Az impozáns homlokzatokat úgyszólván semmi sem takarja ki, hiszen többnyire a téren egy szál fa sem áll, s talán ezen a ponton van némi hiányérzete a más tájékról érkezettnek: mintha a burkolatok aránya túlzott lenne a kelleténél. No persze, a középkorban kialakult viszonyokat ma is őrzi a hagyomány, ráadásul a fenntartási, területkihasználtsági és más praktikus okok érthetővé teszik ezt a közterületépítési-térépítési módot. Ezek után hogy-hogy a terek mégsem kietlenek vagy élhetetlenek? (Mert épp ellenkezőleg, mintha minden arra irányulna, hogy marasztalja az embert, itt ismeretlen a tapasztalat, hogy egy közterületen olyan benyomás ér, ami menekülésre késztetne…)

Az olasz találékonyság válaszát látni mindenfelé: a bárok, kávézók árnyékolói összefüggő sort alkotnak (kellő forgalmat is generálva a nap elől menekülők seregéből); és a zöldet sem kell nélkülözniük: a terrakották minden méret- és formaválasztékában virulnak az edénybe ültetett növények, amelyek gyakran az épületek balkonjára vagy teraszára kihelyezett társaikkal már-már „kétszintes növényzetet” alkotnak. Errefelé nem fordulhat elő, hogy az edényben száműzöttként száradjon ki vagy sínylődjön egy növény. Nagyon is tudatosan helyezik ki edénybe a növényeiket, és vállalják is a mindennapos öntözést – már kora reggel. (S ne hagyjuk ki: nagyon szimpatikus vonásként a kutak a terek és utcák alapfelszereltségéhez tartoznak, ami az embernek különösen nyáron esik jól, a tikkasztó hőségben.)

A burkolatoknak és utcabútoroknak a helyi tradíciókhoz illeszkedő sokféleségéről természetesen lehetne bőven beszélni. Mégis nyugalmat áraszt, ahogy a városokban járva alig találkozni olyan területtel, mely az egyedisége vonásait a többi tér ellenében hivalkodóan hirdetné. Minden bizonnyal érdekes adalék volna tudni, hogyan zajlik Olaszországban a helyi építési szabályzás, de hogy működik, az szembeötlő, mind az épületeket, mind az utcákat és tereket tekintve: egységet sugallóan harmonikusak a városbelsők.

A burkolat – legyen patinásan régi, vagy egyenesen friss hangulatot árasztóan új – ha az évszázadok során a tégla volt a jellemző anyaghasználat, garantáltan csakis a hagyományos rakásmóddal találkozunk – új kiadásban. A terméskőlap- vagy kockakőburkolatok vagy a faragott kőből készült térarchitektúrák szintén ennek jegyében születnek. Külön tanulmányt érdemelne, milyen megoldások születnek a felszíni csapadékvízelvezetés, vagy a nagy lejtésű területek biztonságos közlekedése érdekében: mert ezek nemcsak műszakilag ötletesek, de szépek is.

Az Il Campo, Siena főtere kagylósan félkörös formájú és lejtős, a burkolat nedvesen még mutatósabb. San Gimignano kettő, de egységes hangulatú főtérrel is büszkélkedhet. Firenze sokszínűsége a turista tömeg távozásával szemlélhető igazán. Volterra éke, a Piazza dei Piori, este mutatja meg arcát. Monticiano merész húzással éppen 11-12. szazadi épületegyüttese előtt engedett utat modern stílusú közterület létesítésének. Radicondoli és Gréve in Chianti milliője számtalan tippel szolgál a kisvárosi szürkeség ellen. Livorno egy kikötőváros tágas nagyvonalúságával szervezi a tereit.

Összességében távolról sem arról van szó, mintha anakronisztikus vonás élne a helyi építészetben, sokkal inkább arról, hogy az évszázadok és évezredek során kipróbált (és mai szóval bátran mondhatjuk: tájépítészeti) megoldásokat nem szégyellik ma sem alkalmazni.

Miért is tennék, hisz gyakran ez a kézenfekvő, leggazdaságosabb, s nem mellesleg esztétikus is. Ez a hagyományőrzően és mégis korhűen haladó szemlélet a domináns szervezőelv. Ezért nincs a korszakok stílusai között bántó ugrás, vagy az anyaghasználatokban zavaró sokféleség – az ódon építészeti emlékek mellett összhangban állnak az új alkotások; itt még a letisztult, minimalista stílus is jellegzetesen toszkán. De lépten-nyomon tapasztalható, hogy a jelentős építészettörténet ellenére a mai szakemberek is bátran néznek és terveznek előre, anélkül, hogy a historizálás kényszerét éreznénk rajtuk vagy megvalósult terveiken.

A következő alkalommal megérkezünk a kertekbe, melyek számos kertművészeti kuriózummal bírnak!

Ossza meg másokkal is!

logo-ikon

Bemutatkozunk

A KertIkon hivatása: hasznos és szép kertek tervezése, közterületek és a táji környezet jó alakítása - kerttervezés, tájépítészet teljes körű jogosultsággal.

A munkák során öröm és kiváltság, hogy igényes megbízókkal, hosszú távban gondolkodó fejlesztőkkel és korrekt szakemberekkel alkothatunk.

Tervezési árajánlat

Kerttervezési, tájépítészeti tervezési feladatra szívesen adunk árajánlatot!

Töltse ki árajánlatkérő űrlapunkat, hogy megadhassuk a megoldandó feladathoz szabott egyedi árat!

Elérhetőségek

KertIkon Kft.

5100 Jászberény, Pajtás u. 7.

Copyright 2009 - 2018. kerttervezes-tajepitesz.hu ©  Minden jog fenntartva!